A szabadtéri rendezvények, leggonoszabb alkotóeleme az esős időjárás, ezúttal elkerült bennünket. Az előtte való, hideg csapadékos napokat a szikrázó napsütés váltotta fel. Az oldtimeres kerékpáros csapatok, a kiírás szerint egymás után érkeztek a rendezvény megnyitójának helyszint adó Kanizsa Centrumba. Még a legtávolabbról, Skofja Lokából érkező Rovtarji egyesület is tartotta a kiírás szerinti érkezést. A meleg pogácsa, frissítők, spriccek, és természetesen a Koksz saját márkás pálinkája, egy kicsit oldotta az utazás fáradalmait. A megnyitót követően kiosztásra került az idei év KOKSZ Rally kitűzője, amit mindenki boldogan tűzött ki az ingjére.
Ezt követte a már hagyománnyá vált Kanizsa Centrumon történő kerékpáros átvonulás, majd a 118 fő oldtimeres egy régi Jawa 250-es felvezetésével útnak indult Miklósfára a Mindenki Házába. A városon átvonulva, a csapat 45 perc alatt kerekezett ki a „kerekrépa” fővárosába. A KOKSZ háttér team, Láncos Attila vezetésével hideg frissítőkkel várta az érkezőket, majd megérkezett Rozi néni (aki tudvalevőleg a répás ételek elkészítésének a specialistája) és 90 liter Babos répa felszolgálását kezdte meg kis csapatával.
A háttérben, közben megindult a szerveződés, a Koksz két fő kreatívja, Kornél és Jimbo közreműködésével. A nyolc oldtimeres egyesületnek 3 fős csapatokat kellet kiállítani, hogy megmérkőzzenek egymással egy játékos verseny keretében. Volt mosoly, szélesség mérés, régi kerékpár abroncs bottal való hajtása, kerékpár lassulási verseny. Vidámságban, poénokban, nem volt hiány, és hogy főleg ezt mindenki megértse a tolmácsolásban Horváth Zoltán (Csosza) illetve a Zágrábból érkező Szekeres Anna Rukavina is a nagy segítségünkre volt.
De bármennyire is jól érezte magát mindenki 13.00 órakor el kellett indulnunk, ugyanis csatlakoztunk az Utca Tánc Fesztivál közel 1000 fős felvonulásához, mely a Kanizsa Centrumból indulva közel 2 órán keresztül hömpölygött az Erzsébet térig. A térre leérve mindenki átadta magát a vásári, táncos hangulatnak majd a csapat elindult az Egylet Pincébe, ahol már a díjak átadása, vacsora, és természetesen a táncé volt a főszerep, amihez Tatai Zsolt szolgáltatta a talpalávalót.
Elmondhatjuk, hogy egy sikeres rendezvényen vagyunk túl, ahol sikerült 4 ország különböző korosztályait egy kicsit közelebb hozni egymáshoz, megismerni egymás gondolatait, identitását, és mindenkinek szerezni egy kis örömteli élményt, ebben a rohanó világban.
A Tánc világnapján készült fotók