A 18. Kerékpáros Rekreációs Fesztivált Koprivnicán tartották az Old Timer Club Biciklin kerékpárosai, akikhez szlovén és magyar vendégek is csatlakoztak.
„Mintegy száz tag, szimpatizáns és az „úri” kerékpározás szerelmesei gyűltek össze a Zrínyi téren, és hagyományőrző túrával ünnepelték meg a Kerékpárok és Kerékpározás Napját Koprivnica városában. A polgárokkal való szocializáció után a Podravka élelmiszermúzeuma felé vették az irányt, majd kerékpárral Peterancra mentek, ahol a nap hátralevő részét társasjátékokkal töltötték.
– Az összejövetel célja röviden a társasági élet, a kikapcsolódás és a kerékpározás népszerűsítése, a rendezvénnyel pedig a város kerékpáros napját is megünnepeljük, amiről ismertek bennünket – mondta el Maja Ištvan Krapinec klubtitkár, és kiemelte, hogy ezúttal Magyarországról és Szlovéniából érkeznek vendégeik, akik saját oldtimereiket hajtják majd. Néhányan vonzó velocipéddel érkeztek, amelyeket nagy első kerekükről lehetett felismerni.
Željko Šestak klubelnök emlékeztetett arra, hogy Nagykanizsán működik a kerékpároknak szentelt múzeum, és jó lenne erre is gondolni Koprivnicán.”